Ez az oldal erősen fejlesztés alatt áll. Most ismerkedem a Joomla!-val ezért nem mindig működik minden. Elnézést a kényelmetlenségért. Igyekszem minden nap javítani rajta és bővíteni a tartalmat.

A csicseriborsó, népiesen bagolyborsó könnyebben emészthető mint a bab és a lencse, és hát cukorbetegeknek érdemes naponta fogyasztani ezeket  legalább is a "Vége a cukorbetegségnek" könyv szerzője szerint. Az biztos hogy a csicseriborsó eddig nem emelte meg jelentősen a vércukorszintemet. Mivel alacsony a glikémiás indexe lassabban éhezünk meg tőle. Ez már elég hogy több ételt egyek ami csicseriborsót tartalmaz

Hozzávalók:

  • 25 dkg min. 12 órán át vízbe áztatott csicseriborsó lecsepegtetve (nyersen) és felaprítva
  • 3-4 gerezd fokhagyma zúzva
  • 1 vöröshagyma aprítva
  • 1 csokor petrezselyem aprítva
  • 1 csokor koriander aprítva
  • só, bors
  • 1/2 kiskanál chili
  • 1 evőkanál frissen őrölt római kömény
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 1 kiskanál őrölt koriander (por)
  • 1 evőkanál liszt ?? (hajdina)

Elkészítés: 

 A hozzávalókat összekeverjük és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Állítólag ettől áll össze. Lapos korongokat készítünk belőle (ne túl kicsiket mert könnyen kiszárad, kb 5 cm) és bő olajban kisütjük.

Finom hozzá a tahiniból, joghurtból és kevés citromléből készült mártogatós. Görögjoghurttal készítettem azonos mennyiségű tahinival. Kicsit 'erős' íze volt, de én nagyon szeretem a szezámmag ízét. Lehet hogy jobb lett volna több joghurttal, másoknak is jobban ízlett volna.

Comments powered by CComment